MALIGAN MC
HUNGARY

A „MALIGÁN” nevet 1996-ben vettük fel, maga a csapat 1994 óta motorozik együtt, habár az akkori tagok nagy része az évek során kivált, és újjak cserélték fel őket. Célunk volt, hogy a motorozás mögött többet tegyünk klubként, aszerint működjünk, és klubéletet éljünk saját családot alapítva. Mivel ez többet jelent, mint szimpla motorozás, ezért akik ezt nem tudták felvállalni megváltak a csapatunktól. A klub alapítói közül még páran aktív tagok, őket kiegészítve alakult meg újabb tagokkal az első már Patch-et viselő csapat 2000-ben. Saját klubtelket vásároltunk és itt épült fel klubházunk, melyet a mai napig is bővítünk, szépítünk. A klubházunk mindennapi életünk részén felül barátainknak szánt összejövetelek színhelye is.

Első lépésként, mint Egyesület jegyeztettük be magunkat, majd mára már Coloros MC-ként a President Rally tagja vagyunk.

Hozzánk hűen a motorparkunkban V2-esek állnak csatasorban, túlnyomórészt HD-k.

Ezekkel rójuk az utakat és látogatunk minél több hazai érdemes rendezvényt a Magyar motoros véráramlás részeként.

MMC